Untitled

Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Óbudai Kisgyermekes Családok Egészségnapja

2019. szeptember 27., 09.30 - 13.00

A várandósoknak és kisgyermekes családoknak szóló program idén 2019. szeptember 27-én, pénteken 9.30-13.00 óra között kerül megrendezésre Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata szervezésében az Óbudai Kulturális Központban (III. Bp. San Marco u. 81.). Mint minden évben, a szervezők az Anyatej Világnapjához kapcsolódóan idén is e programmal köszöntik azokat a kerületben élő édesanyákat, akik több hónapig vagy akár éveken keresztül is anyatejjel táplálják gyermeküket, illetve azokat az édesanyákat is, akik a Heim Pál Kórház Anyatejgyűjtő Állomására leadott női tejjel a kerületi kis súllyal született babáknak tudnak segíteni.

A rendezvény 9.30-kor ünnepélyes megnyitó keretében, Bús Balázs polgármester úr köszöntő szavaival veszi kezdetét. Ezt követően kerül átadásra az óbudai vándorbölcső immár 4. kis lakója számára. A programok egészen 13 óráig várja valamennyi kerületi várandóst, 0-3 éves korú gyermekkel érkező anyukát, apukát és nagyszülőt. A program ingyenesen látogatható.

Az idei egészségnap számos tartalmas programot, bemutatót, ingyenes szűrővizsgálatot és tanácsadást kínál a családok számára. Találkozhatnak szoptatást segítő, csecsemő- és kisdedtáplálási bemutatókkal, babakonyhával, babamasszázs bemutatóval. Megismerkedhetnek az újszülött és csecsemő újraélesztés technikájával, különböző babahordozó eszközök kötözési módjaival. A színházteremben kialakított játszóházban az óbudai védőnői tanácsadók baba-mama klubjainak programjait és számos egyéb, gyermekekkel foglalkozó szervezetet ismerhetnek meg. Az Önkormányzat és az óbudai szociális intézmények részvételével tájékozódhatnak a gyermekes szülőknek járó támogatásokról, szolgáltatásokról, a bölcsődei és óvodai beszoktatás menetéről.

A rendezvényre látogatók között számos, a kiállítók által felajánlott ajándékcsomagot sorsolunk ki. A részletes programunkról tájékozódhatnak a plakátjainkon, a www.obudaivedonok.hu és a www.facebook.com/obudaivedonok/ oldalakon.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Részletek

Dátum:
2019. szeptember 27.
Időpont:
09.30 - 13.00

Szervező

Schadek-Bíró Éva
Phone
439-1378
Email
kozpont@obudaivedonok.hu
View Szervező Website

Helyszín

Óbudai Kulturális Központ
San Marco u. 81.
Budapest, 1032 Magyarország
+ Google Térkép
Phone
+36 1 388‑2373
View Helyszín Website