Szakmai elismerés – Intézményünk munkatársa Steller Mária védőnői díjban részesült

Harmadik alkalommal adták át a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által alapított Steller Mária Védőnői Díjakat. Idén a 21, kiemelkedő szakmai munkát végző védőnő között intézményünk munkatársa is átvehette a díjat.

2023. februárban Steller Mária védőnői díjban részesült Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata munkatársa, Hábelné Gulyás Szilvia területi védőnő. A díjat Budapesten a Házasság hete keretében az Magyar Tudományos Akadémián rendezett Család és hivatás című konferencián adták át.

A Steller Mária védőnői díj célja a területi védőnők kiemelkedő szakmai munkájának és elhivatottságának elismerése, különösen a 3 év alatti gyermekes családok támogatásában, valamint a társadalom figyelmének felhívása a védőnők áldozatos munkájára.

A díjat a járási/fővárosi vezető védőnő ajánlása alapján egy nyolc tagú zsűri ítéli oda vármegyénként egy, a fővárosból két védőnőnek.

Steller Mária védőnői díj díjazottjai 2023. évben

Kerületünk díjazott védőnője a díjat ünnepélyes keretek között Oláh Tímea BFKH II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály vezető védőnője és Schadek-Bíró Éva, Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata intézményvezetője kíséretében vehette át.

A képen középen a díjazott: Hábelné Gulyás Szilvia védőnő, bal oldalon Schadek-Bíró Éva intézményvezető, jobb oldalon Oláh Tímea vezető védőnő

A díj Bessenyei Odette szobrász alkotása, Anyaság plakett, díszoklevél.

Anyaság plakett

Hábelné Gulyás Szilvia 2000. november 1-je óta dolgozik Óbudán területi védőnőként a Vörösvári úti Védőnői Tanácsadóban. Védőnői képesítését 25 éve szerezte meg, ezzel nagy álma vált valóra, hiszen már 9 éves korában tudta, hogy ezt a hivatást szeretné választani, kisbabákkal, családokkal szeretne foglalkozni. A munkáját a kezdetektől nagy odaadással, példás szakmaisággal végzi, pozitív gondolkodású, türelmes, megértő, motivált kolléganő, akire minden helyzetben számíthatnak az általa gondozott kisgyermekes családok, várandósok és munkatársak egyaránt.

Kiemelkedő szakmai munkája mellett minden kerületi programban is aktívan részt vesz, a III. kerületi lakosság számára szervezett covid tesztelésekben, a menekült családok támogatásában egyaránt. Szilvia elhivatottságát jellemzi, hogy 13 éve minden héten hétfőn Baba-Mama klub keretében mosolyogva fogadja munkatársaival együtt a kerületi 0-3 éves korú, közösségbe még nem járó kisgyermekes családokat az ÓKK-ban. A klubok során a szakmai támogatás mellett az ünnepekhez kapcsolódósan sokszor saját kezűleg készített ajándékokkal lepi meg a klubba járó családokat. Az általa vezetett baba-mama klub közösségépítő szerepe kimagasló Óbudán, mely a helyi kis közösségek támogató-védő szerepét erősíti.

Steller Mária szülésznő, jogász, vezető védőnő, a gyermekvédelem úttörője (1898-1989) Budapesten született, az Egyesült Királyságban, Hollandiában és az Egyesült Államokban tanult. A Debreceni Tudományegyetemen szülésznői, Budapesten ápolónői képesítést szerzett. Az 1930-as évektől a falusi egészségvédelemmel, a védőnői hálózat megszervezésével foglalkozott. Előadásokat tartott a családok szociális helyzetéről, a védőnői munka, a higiénia fontosságáról. 1935-től az ENSZ elődjénél, a Nemzetek Szövetségénél dolgozott Genfben. 1940-től Magyarországon újra gyermekvédelmi területen dolgozott. 1948-ban elhagyta hazáját, Rómába, majd az Egyesült Államokba költözött, de 1972-ben hazatért, Pomázon élt. 1989. március 4-én hunyt el, hamvai a Pannonhalmi Főapátságban nyugszanak.

Steller Mária

Gratulálunk munkatársunknak és minden díjazott védőnőnek!