Intézményünk is csatlakozott a Mályvavirág Alapítvány Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét Fontos, amit megosztasz?/! kampányához

2020. évben már az óbudai egészségügyi intézmények is csatlakoztak az Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez, melyben Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata, mint helyi “Mályvavirág nagykövet” tevékenykedik.

Hogy miért olyan fontos téma ez?

  • mert az emlőrák mellett a méhnyakrák a nőket érintő leggyakoribb daganattípus, amely még a rákmegelőző állapotban kiszűrhető.
  • mert rendszeres szűréssel és a HPV elleni védőoltással közel 100%-ban megelőzhető lenne a betegség kialakulása.
  • mert Magyarországon még mindig évente kb. 1200 új megbetegedést diagnosztizálnak, és közel ötszáz nőt veszítünk el méhnyakrákban.
  • mert bármelyik korosztályt érintheti. Ez a betegség leggyakrabban 30-40 éves korban alakul ki, de előfordulhat a menopausa után is. Az utóbbi években pedig már a 20-30 évesekben is megfigyelhető.
  • mert a méhnyakrák megelőzése legnagyobb részt rajtunk múlik!

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét keretében 2020. január 24-én pénteken Dr. Magyar Attilával, a Szent Margit Kórház szülész-nőgyógyászával, Dr. Harsányi Kornélia kerületi tiszti főorvossal és Tóth Icóval, a Mályvavirág Alapítvány elnökével – aki maga személyesen is érintett volt a betegségben – beszélgetünk a méhnyakrák megelőzés lehetőségéről.

Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke

Az előadások után kötetlen beszélgetés mellett egy közös gyöngyfűzésre is várjuk az érdeklődőket. Az elkészült karkötőket a Szent Margit Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya számára juttatjuk el a méhnyakrák-műtétre váró vagy az ezen átesett, gyógyuló érintetteknek, azzal az üzenettel: nincsenek egyedül!

Előzzük meg együtt a méhnyakrákot! Jöjjön el Ön is!

Intézmények, oktatási intézmények csoportos részvételi szándékát a kozpont@obudaivedonok.hu e-mail címen kérjük, előzetesen jelezzék számunkra.

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét keretében az óbudai védőnők figyelemfelkeltő kampányként a Szent Margit Rendelőintézet (Bp. III. Vörösvári út 88-96.) 2. emeletén közös gyöngyfűzéssel, tájékoztató anyagokkal várják az érdeklődőket reggel 8 és 10 óra között.

A gyöngy a méhnyakrákot okozó HPV elleni védelmet szimbolizálja, az elkészült karkötőket aki szeretné, haza is viheti, illetve elküldheti a betegségben érintettek számára, melyeket a Szent Margit Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztálya számára ajánlunk fel.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!